Az újabb építésű társasházakban lévő teremgarázsokban általában nincs kialakítva zárható pincerész, a tulajdonosok az autóik mellett tartják a bicikliket, a téli-nyári felniket és egyéb szerszámaikat.
A régebbi társasházakban pedig előfordult, hogy fele annyi pince lett kialakítva, mint ahány lakás van az épületben, amiket a később beköltöző tulajdonosok kérésére leválasztanak, vagyis általában két részre osztanak.
Mindkét esetből kifolyólag keresetek már meg minket.
A helyszíni felmérés során a biztonságot szem előtt tartva 50*50 mm-es rácshálóval választottuk le a helyiségeket, ezt 20*40 mm-es keretbe hegesztettük, a biztonsági ajtóba három irányba záródó Trezor zárat építettünk be.
A tulajdonosok igényei alapján különböző módon tudjuk megoldani azt, hogy a leválasztás során a bent lévő ingóságaikat illetéktelenek ne tudják feltérképezni pl. furnérlemez, USB lap, 1 mm-es vaslemez, színes polikarbonát vagy akár hullámlemez takarással is védekezhetünk a kíváncsi szemek ellen.
Ahogy már megszokhatták az elmúlt évek során cikkeinket nem kizárólag az ajtórács, ablakrács, biztonsági rács gyártás, zárcsere és zárszerelés témaköréből merítjük, hanem az élet írja, így volt ez most is.
Lakatosként ilyen jellegű térleválasztással kapcsolatban is szívesen állunk rendelkezésükre!